ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF-) a Cg.10-06-024816 cégjegyzékszámú Szalóki Panzió Vendéglátó, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság (3394 Egerszalók, Széchenyi út 15., Adószám: 21165197-2-10, Statisztikai számjel: 11739009-21168918-00000000) mint Vendégház, valamint az egyedi megrendelésben szereplő fél vagy felek a továbbiakban (akár együtt), mint Vendég között hatályba lépő egyedi és csoportos szobafoglalás és rendezvény megrendelés (a továbbiakban: rendezvény -) részletes feltételeit tartalmazza, az alábbi feltételek szerint.

I. A szerződés tárgya, hatálya

1.1. A Vendég által adott és a Vendégház által elfogadott megrendelésben szereplő nyilatkozat
aláírásával elismeri a Megbízó:

  • A Vendégház lehetővé tette, hogy a Vendég az ÁSZF tartalmát a megrendelés mindkét fél általi aláírását (szerződéskötést) megelőzően megismerje, a Vendég az ÁSZF tartalmát elfogadta, jelen ÁSZF-ben szereplő szerződési feltételeket egyedileg megtárgyalták a felek, Külön felhívta a Vendég figyelmét a Vendégház a túlhasználati-, a lemondási-, módosítási-, megszüntetési- illetve szankcionálási és díjfizetési feltételekre, hogy a jogviszony hatályosan létrejön a megrendelést tartalmazó email üzenet visszaigazolásával, vagy a megrendelő aláírásával, azaz velem szemben a lemondási vagy módosítási szankciók alkalmazhatóak lesznek, azonban a Vendégház felelőssége a teljesítésért csak akkor áll be, ha legalább a foglaló összege jóváírásra kerül a bankszámláján, hogy a megrendeléssel létrejövő jogviszonyban a fizetési kötelezettségekért a felelőssége több Vendégnek egyetemleges, azaz sortatartás nélkül bármelyik vendégtől követelheti akár a teljes fizetési kötelezettség teljesítését a Vendégház.

1.2. A Vendég a megrendelése szerint igénybe veszi egyedi vagy csoportos szobafoglalás illetve rendezvény ( a továbbiakban: rendezvény-) céljára a 3394 Egerszalók, Széchenyi út 15. szám alatti „Gólyafészek Vendégház” –nak a megrendelésben megjelölt létesítményeit és szolgáltatásait.

1.3. Vendég tudomásul veszi, hogy a megrendelésben szereplő szobafoglalások, létesítmény használatok és kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele oszthatatlan szolgáltatás, így a feltételek együttes biztosítása a jelen szerződés tárgya, a továbbiakban: foglalás –

1.4. Jelen szerződés hatálya kiterjed minden foglalásra. Amennyiben a Vendég nem közvetlenül a Vendégháznál foglal szállást, hanem szerződött ügynöknél (Szállás.hu, booking.com stb.) foglalja szállását, az ott megjelölt speciális feltételekkel módosulnak a jelen szerződésben rögzítettek.

1.5. A Vendég által a foglaláshoz használt email üzenet a felek közötti kapcsolattartás fóruma, oda köteles közléseit a Vendégház megtenni és kizárólag az onnan érkező – igazoltan átvett – közléseket fogadja el a Vendégház közöltnek. A telefonos vagy egyéb úton történő közléseket írásban – a foglalási email címről – köteles a Vendég megerősíteni. Az email üzenetben köteles a Vendég az azonosításához szükséges adatokat megadni a Vendégháznak, ezzel elfogadja a Vendégház adatkezelését és az adatkezelési szabályzatát.

II. A létesítmény használata és a felek jogai és kötelezettségei

2.1. Vendégház kötelezettséget vállal arra, hogy a foglalás helyszínére vonatkozó jogszabály alapján érvényes működési engedéllyel rendelkezik.

2.2. Vendég tudomásul veszi, hogy a házszabályokkal ellentétes illetve jogellenes használat alapján előálló költségeket, és károkat köteles megtéríteni Vendégháznak. Vendég felelősséget vállal arra, hogy Ő és a foglalása alapján érkező résztvevő vendégek – ide értve az engedélyezett kisállat vendégeket is – (a továbbiakban: résztvevő vendégek-) a többi vendég nyugalmát nem zavarják, így hangoskodást-, kihívó- mást irritáló magatartást nem tanúsítanak, valamint betartja, illetve betartatják a Vendégház házirendjét.

2.3. A Vendégház zavartalan működtetése, a szokásos igénybevétele melletti közüzemi terhek kifizetése, a takarítás, a létesítmények felügyelete – ide nem értve a biztonsági szolgálatot – és ellenőrzése, a műszaki berendezések biztosítása, a felszerelések, berendezések beállítása, a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a Vendégház kötelezettsége.

2.4. Vendég köteles rendeltetésszerűen és fokozott gondossággal kezelni a foglalása során általa használt létesítmény-területet és helyiségeket továbbá a Vendégház tulajdonát képező berendezési tárgyakat, felszereléseket, eszközöket. Az igénybe vett területért, helyiségek, felszerelési és berendezési tárgyakért, a bennük bekövetkező esetleges károkért Vendég teljes felelősséggel tartozik.

2.5. Vendég készfizető kezességet vállal a foglalása alapján a résztvevő Vendégek által igénybe vett szolgáltatások alapján általuk meg nem térített díjak-, illetve az általuk okozott károk és költségek megfizetése vonatkozásában. E vállalja, hogy sortartás nélkül, közvetlenül tőle vonja le-, vagy követelje a Vendégház a teljesítést esedékességkor.

2.6. A területre a Vendég a megrendelése szerinti saját berendezést, eszközt, felszerelést behozhat. Ezen eszközök közüzemi díjigényét téríteni köteles Vendég, azok
megrongálódásáért, esetleges eltűnéséért a Vendégház felelősséggel nem tartozik.

2.7. A Vendégház szolgáltatásait, a létesítményeket és a berendezéseket mindenki csak saját felelősségére használhatja. Vendég a foglalása teljes időtartama alatt teljes felelősséget vállal a résztvevő Vendégek testi épségéért, a balesetmentes igénybevételért. A Vendég köteles haladéktalanul jelezni a Vendégháznak, ha bármely szolgáltatás, felszerelés vagy berendezés rendeltetésellenes állapotát vagy működését tapasztalja és köteles azonnal felfüggeszteni annak használatát a Vendégház intézkedéséig. Ennek elmaradása esetén a Vendég felel minden kárért.

2.8. Vendég és a résztvevő vendégek a szolgáltatásokat és a létesítményeket – egyéb megállapodás hiányában – a rögzített nyitvatartási időn belül használhatják.

2.9. Vendégház nem felel a rajta kívülálló okok miatt a foglalás alatt bekövetkezett (pl. áramszünet, internet szolgáltatás kimaradása, közüzemi leállás stb.) hiányosságokért.

2.10. A Vendég és résztvevő vendége a Vendégház által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A panaszt jogosult a Vendégkönyvbe bejegyezni, vagy kérheti Vendégházat jegyzőkönyv felvételére. A panasz kivizsgálására Vendégház kötelezettséget vállal.

2.11. A Vendég köteles gondoskodni arról, hogy 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Vendégház létesítményeiben és a rendezvényen.

2.12. A Vendég és résztvevő vendége saját ételt-italt nem hozhat be a Vendégház létesítményeibe.

2.13. A Vendég és vendége a szállodába gyúlékony eszközt nem vihet be és csak a kijelölt helyeken dohányozhat.

III. A rendezvény tartalma és részletei

3.1. Felek a foglalásban rögzítik a jelen ÁSZF-el nem rendezett kérdéseket, így elsősorban a megrendelt szolgáltatásokat és azok árait, díjait, költségeit. Amennyiben ezt nem teszik meg felek, a mindenkor hatályos – a Vendégház weblapján közzétett – teljes foglalási díj és szolgáltatási díj mértéke alapján számolnak el egymással felek.

IV. Vendégek által egyénileg fizetendő szolgáltatások

4.1. A foglalásban rögzített szolgáltatásokon túlmenően minden szolgáltatás igénybevétele (így minden is fogyasztás is) önköltséges, a Vendég és résztvevő vendégek által – ennek hiányában a Vendég készfizető kezessége alapján – a helyszínen fizetendő.

V. Egyéb információk

5.1. A szobák elfoglalása 14.00 órától lehetséges 15.00 óráig. A szobák elhagyása 10.00 óráig kötelező. Csomagszoba áll rendelkezésre a recepción. Túlhasználat esetén megkezdett óránként az arányos díjtétel kétszeres összegét köteles Vendég megtéríteni Vendégház részére. Amennyiben előre írásban nem egyeztetett túlhasználat miatt meghiúsul az érintett szoba újrakiadása Vendég vagy résztvevő vendége részéről, az ezzel okozott díjkiesését, mint átalány kárt köteles megtéríteni Vendég a Vendégház részére, de minimum egy napi aktuális teljes szállásdíjat az érintett szobára. Amennyiben a túlhasználat miatt Vendégházzal szemben kárigényt érvényesítenek, a kárigény teljes megtérítését vállalja a Vendég.

VI. Fizetési feltételek

6.1. A szobák vagy rendezvény foglalása: A jogviszony hatályosan létrejön a Vendég által a megrendelését tartalmazó e-mail üzenet visszaigazolásával, vagy megrendelő aláírásával, azonban a Vendégház felelőssége a teljesítésért csak akkor áll be, ha legalább a foglaló összege jóváírásra kerül a bankszámláján. A jelen szerződés szerinti Vendégház teljesítés szerződéses biztosítása a felek által a költségvetés bruttó összegének 20% mértékű foglaló és további 10% mértékű meghiúsulási kötbérelőleg (összesen a költségvetés bruttó összegének 30% megfizetésével) történik. Szerződő felek kijelentik, hogy a foglaló jogi sorsát ismerik, miszerint ha a szerződést teljesítik, a foglalót a teljes díjba be kell számítani, ha a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár. A teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni. Szerződő felek kijelentik, hogy a kötbérelőleg jogi sorsát ismerik, miszerint ha a szerződést teljesítik, azt a teljes díjba be kell számítani, ha a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, az visszajár. A teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott kötbérelőleget elveszti, a kapott kötbérelőleget köteles visszatéríteni

6.2. A Vendég köteles a foglalási időpont kezdő napján – a foglalt szoba átadását megelőzően – köteles rendezni a foglalás fennmaradó teljes díját és a megrendelt egyéb szolgáltatások előre tervezett díját. Ennek elmaradása esetén Vendégház a jelen szerződéstől elállhat és a foglaló jogkövetkezményeivel élhet. A fizetés készpénzzel, bankkártyával, banki átutalással lehetséges, teljesítésnek a banki jóváírás számít. Amennyiben a díjfizetés banki utalással vagy bankkártyával történik és nem a Vendég a terhelt számla tulajdonosa az utalásnál köteles a számlatulajdonos feltüntetni, hogy tartozáselvállalással (Ptk. 6:206. § )1 teljesít a Vendég helyett. A Vendég köteles a számlatulajdonost tájékoztatni, hogy az átutalt összeget kizárólag a Vendégtől követelheti a későbbiekben. A Vendégház ilyen esetben számlaadást kizárólag Vendég részére teljesít.

6.3. A Vendég köteles megadni számlaadatait a foglalásnál (Név, cím). Ha ezt nem teszi meg Vendég, a Vendégház a számára a foglalásban elérhető adatok alapján számláz. Ezt követően számlaadat módosításra csak akkor van lehetőség, ha ez a Vendégház részére nem jár terhesebb feltételekkel. Cégek, civil szervezetek (egyéb jogi vagy nem jog személyek, számlaképes személyegyesülések) foglalásai esetén adószám megadása kötelező.

6.4. Fizetési késedelem esetén Vendégház a késedelmes napokra a rendezetlen díjtétel után éves 20% mértékű késedelmi kamatterhét követelheti Vendégtől.

VII. Módosítási, lemondási feltételek

7.1. A Vendég a foglalási kezdő dátumot megelőző 15. naptól a foglalást nem mondhatja le, az igényelt szolgáltatásokat nem csökkentheti. A foglalási kezdő dátumot megelőző 15. napon belüli lemondás esetén a Vendég az igénybe nem vett teljes szolgáltatás díjait és költségeit is köteles megfizetni. A Vendégház ilyen esetben lemondás esetén jogosult a felszabaduló szobáit, kapacitását újra értékesíteni és visszatérítésre nem köteles Vendég részére.

7.2. Amennyiben a foglalt szobák száma 2 vagy több, a kiemelt időszakokban (hosszú hétvége, ünnepek, munkaszüneti napok és a Panzió által a weblapján folyamatosan frissített időszakokban) a foglalási kezdődátumot megelőző 30. napig legfeljebb 1 szobával csökkenthető a foglalás. A foglalási kezdő dátumot megelőző 30. napon belüli lemondás esetén Vendég az igénybe nem vett szobák és szolgáltatások teljes díjait is köteles megfizetni Vendégháznak.

7.3. A Vendégház a foglalást a részére ténylegesen kifizetett foglaló kétszeres összegének visszafizetése nélkül nem mondhatja le.

7.4. Amennyiben a lemondás a Vendégház részéről az után történt, hogy a Vendég az előleg összegét is kifizette és a Vendégháznak felróható indok miatt a rendezvény meghiúsul, úgy a kifizetett foglaló kétszeres összegét meghaladóan az addig kifizetett előleg törvényes kamatokkal (2013. évi V. tv. 6:48.§) megnövelt összegét is tartozik visszafizetni. Felek a Vendégház miatt meghiúsult rendezvény esetén a kárfelelősség mértékét a jelen pont szerinti mértékben maximalizálják.

VIII. Vis Maior

8.1. Vis maior esetén minkét fél maga viseli a saját érdekkörében felmerült kárt.

8.2. Vis maior alatt értendő minden olyan dolog vagy esemény, amelynek oka a felek rendelkezési jogán és érdekkörén kívül esik, előre nem látható, elkerülhetetlen, és amely megakadályozza az érdekelt felet a szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében (pl. természeti katasztrófa, tűzeset, robbanás, sztrájk, háború stb.) Vis major esetén a Megbízott nem köteles a kapott foglaló illetve előleg elszámolására, amennyiben a rendezvény időpontjához képest 365 napon belüli új időpontot biztosító beváltható „voucher” biztosít. Az új időpontra ilyen esetben a Megbízott a kapacitása alapján legalább 3 ajánlatot köteles tenni Megbízónak, melyből legalább 1 időpont pénteki és szombati napokra kell, hogy essen, aki azokból egyet köteles elfogadni. Az új időpont megnövekedett költség igényét (pld. alapanyag árak növekedése) 90 nappal a rendezvény előtt köteles közölni Megbízott, melyet Megbízó köteles viselni. Járvány miatt vis maior kizárólag akkor érvényesíthető, ha jogszabályi tiltás miatt nem lehetséges a rendezvény megtartása.

IX. A szerződés megszűnése

9.1. Az egyes foglalások határozott időre jönnek létre, azok rendes felmondással a 7. pontban rögzítettek szerint szüntethetőek meg.

9.2. A Vendégház jogosult a foglalást azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:
a) a Vendég vagy résztvevő vendége nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott szobát, illetve a létesítményt vagy szolgáltatást;
b) a Vendég vagy vendége a szálláshely biztonságával, rendjével, annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, agresszíven viselkedik, kirívó alkoholos, vagy drogos befolyás alatt áll, fenyegető viselkedést tanúsít;
c) a Vendég vagy résztvevő vendége fertőző betegségben szenved;
d) a Vendég vagy vendége nem teljesíti az esedékes díj-, kár-, költségszámla, vagy részszámla- fizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig;
e) a működését ellehetetlenítő körülmény áll be, ide értve a közüzemi szolgáltatások hiányát, vagy a Vendégház sérülését, biztonságának hiányát.

X. Egyebek

10.1. Jelen szerződés hatályát veszti, ha Vendégház jogutód nélkül megszűnik, vagy működési engedélye érvényét/hatályát veszti.

10.2. Felek a szerződésüket csak írásban, a megrendeléssel azonos formai szabályok szerint módosíthatják, vagy mondhatják le. Megbízó csak írásban mondhatja fel avagy módosíthatja a megrendelését. A módosítás az írásos visszaigazolással válik hatályossá. Felek a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő lemondás, szerződésmegszüntetés és szerződésmódosítás lehetőségét kizárják.

10.3. A felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy a szerződésben foglaltak üzleti titkot képeznek, azok harmadik félnek ki nem adhatóak.

10.4. Jelen szerződésben nem érintett kérdésekben az 2013. évi V. tv. (Ptk.) vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

10.5. Az esetleges jogvitákat, reklamációkat a felek egymás között elsősorban megkísérlik egyeztetéssel rendezni.

Hatályos: 2022. július 14-től

Szalóki Panzió Bt.
Ügyvezető: Nagy Jenő
Gólyafészek Vendégház